Olvasási idő: 5 perc

Mit vár el a romániai munkaerőpiac a pályakezdőktől, és mit szeretne egy pályakezdő fiatal a jövendőbeli munkáltatójától? Ezeket a kérdéseket járhatták körbe a Mathias Corvinus Collegium (MCC) hallgatói az első alkalommal megrendezett Karrierfórumon a szervezet kolozsvári központjában. A résztvevők hasznos tippeket kaptak arról, hogy hogyan induljanak el az álláskeresés, interjúk, szakmai elvárások labirintusában. A rendezvényről Nagy Edina-Orsolya, a Janus Pannonius Program hallgatójának beszámolóját olvashatjuk.

Első alkalommal rendezett Karrierfórumot az MCC Szakmai- és Karrierfejlesztési Központja május 25-én az intézmény kolozsvári képzési központjában. A rendezvény célja az volt, hogy szakmai beszélgetések és foglalkozások által betekintést nyújtson a munkaerőpiacra való felkészülésre a pályakezdő hallgatók számára. A szombati fórum során két kerekasztal-beszélgetésen és két workshopon vettek részt a hallgatók.

Az első, Mit kíván a hazai munkaerőpiac című kerekasztal-beszélgetés meghívottai Dobre Nóra, a Temenos globális fintechcég HR-vezetője, Karácsonyi Noémi, a SIMACEK cégcsoport vezetője és Laczkó Dénes, az UBM Feed Romania és a Poultry Investment vállalatok vezérigazgatója voltak. A meghívottakkal Darabos József Attila, az MCC munkatársa beszélgetett. A beszélgetés során a hallgatók megismerhették a szakemberek karrierútját, akik elmondták azt is, hogy a vezető pozíciókból hogyan élik meg ők a munkaerőpiac változásait. Dobre Nóra HR-vezetőként arra biztatta a hallgatókat, hogy ha megtalálják azt, amivel szeretnének foglalkozni, ne korlátozzák le magukat egy munkakörre. Elmondta, ideális esetben a munkavállalók a kiválasztott vállalaton belül tudnak több munkakört kipróbálni és fejlődni, hiszen a vállalatok számára is fontos a megbízható munkaerő megtartása a fluktuáció ellenére. Karácsonyi Noémi saját tapasztalatából kiindulva elmondta, hogy nem gond, ha a pálya elején gyakrabban változtatunk, és hogy pályakezdőként is érdemes hangoztatni az érdekeinket. Laczkó Dénes vezérigazgatóként az interjúztatási élményei kapcsán elmondta, hogy a szakmai tudás nem elengedő a sikeres munkavállaláshoz, a leendő munkaadót úgy könnyű megnyerni, ha magunkat adjuk az interjú során, és merünk kérdezni, elmondani elvárásainkat.

A második beszélgetésen a jelenlegi hallgatók egykori társaik pályakezdő tapasztalatait hallgathatták meg. A beszélgetés meghívottai Bíró Noémi, az Erdély TV szerkesztő-riportere, Filip Rebeca, a Gobert Tax & Legal jogi asszisztense, Győri Anett, a Nimi Collectibles Inc. operatív menedzsere és Vass Annamária Réka, az Accenture Romania programozója voltak. A beszélgetést Nagy Edina-Orsolya, a Janus Pannonius Program hallgatója moderálta. A beszélgetés során a jelenlevő diákoknak alkalmuk volt első kézből értesülni arról, hogy kortársaik milyen nehézségekkel és élményekkel találkoztak a munkaerőpiacra való kikerülés során. A meghívottak különböző szakterületeken tevékenykednek, azonban mindegyikük az egyetemi képzésükhöz mért szakmában helyezkedett el. Munkavállalási élményeik különböznek, és mindegyikük másképpen állt ehhez a folyamathoz. Egyesek fejvadászcégen keresztül és tudatoson készültek a munkavállalásra, míg mások különböző álláshirdető felületeken, alapképzéses tanulmányaik lejártval vágtak bele az álláskeresésbe, vagy egyetemi szakgyarkorlatot követően kaptak kedvező ajánlatot.

A beszélgetés során a meghívottak elmondták, hogy bár az MCC-s tanulmányaik nem minden esetben járultak hozzá ahhoz, hogy szakterületükön jobbá váljanak, úgy vélik, a Collegiumban eltöltött időszak hozzájárult a munkaerőpiacon való sikeres elhelyezkedésben. Elmondták, hogy a munkáltatókat kifejezetten érdekli, hogy az egyetemi tanulmányok mellett foglalkoztak-e valamivel, az MCC képzésein való részvétel pedig előnyt jelent. Az alumnitagok személyes pályakezdő történetei és élményei tartalmast betekintéssel szolgáltak a karrierkezdés folyamatairól.

A kerekasztal-beszélgetéseket két workshop követte. Elsőnek Maluczán András Róbert szervezetpszichológus tartott interaktív előadást a LinkedIn munkaerőpiacon való használatáról. Saját LinkedIn-profilja alapján mutatott meg olyan részleteket az oldal használatában, amelyekre érdemes figyelni annak érdekében, hogy láthatóvá váljunk a munkáltató számára. A napot záró előadás meghívottja Dr. Kádár Magor egyetemi oktató, a Terra Nova képzési és kommunikációs központ vezetője volt. A foglalkozás során a jelenlevők személyes nehézségeiből kiindulva vezette végig a nyilvános beszédre való felkészülés folyamatát, érintve az állásinterjúra való felkészülést is. A workshop végleges üzenete, hogy elengedő gyakorlással és bizonyos technikák alkalmazásával rutinos előadóvá válhatunk, az izgalom pedig, amit a felszólalás előtt érzünk, teljesen normális, sőt szükséges, és nem azt jelenti, hogy nem állunk készen.

A Karrierfórum során a hallgatóknak lehetőségük volt személyesen találkozni akár leendő munkáltatóikkal és azokkal a társaikkal, akik szívesen megosztják saját élményeiket a munkavállalásról. A meghívottakkal való beszélgetések alkalmasak voltak arra, hogy a hallgatóknak ne csak egy elképzelésük legyen a pályakezdésről, hanem egy ismerős személy is, akihez kérdés esetén fordulhatnak.