Olvasási idő: 2 perc
Tartalmas foglalkozásokkal telt az április 18-i régiós KP szombat Székelyudvarhelyen a Mathias Corvinus Collegium (MCC) szervezésében, ahol összesen 47 diák vett részt.
A Középiskolás Program (KP) képzési napja ezúttal az értékálló kapcsolatépítés témája köré épült. A program célja az volt, hogy a diákok tudatosabban reflektáljanak saját értékeikre, valamint arra, hogy ezek miként jelennek meg emberi kapcsolataikban és a külvilág felé közvetített képükben.
A foglalkozások során a diákok olyan kérdéseket gondolhattak végig, mint például melyek azok az értékek, amelyek igazán fontosak számukra, ezek mennyire vannak összhangban családjuk és baráti körük értékrendjével, illetve milyen irányba szeretnék ezeket tovább formálni. A diákok megismerkedhettek a Schwartz-féle értékelmélettel is, amely segítséget nyújtott számukra saját értékrendszerük mélyebb megértésében. A szakmai programot az MCC–Mindset Pszichológia Iskola oktatói – Simó Melinda, Péter Beáta, Rákosi Noémi és Kiss Csenge – vezették.
A bevezető előadás átfogó képet adott az értékek szerepéről, valamint arról, hogy ezek mentén miként alakíthatók ki hosszú távon is működő, hiteles kapcsolatok. Emellett szó esett arról is, hogyan befolyásolja a másokról kialakított benyomást a viselkedés, az öltözködés és a testbeszéd, és hogyan lehet tudatosan pozitív első benyomást kelteni.
Az előadást követően négy párhuzamos workshop keretében folytatódott a munka, amelyek oldott, bizalmi légkörben zajlottak. A beszélgetésközpontú, interaktív alkalmak lehetőséget teremtettek arra, hogy a diákok megosszák egymással tapasztalataikat, jobban megismerjék egymást, és közösen gondolkodjanak az értékeken alapuló, tartós kapcsolatok jelentőségéről és kialakításának módjairól.
Összességében a székelyudvarhelyi KP szombat tartalmas és gondolatébresztő programként járult hozzá a résztvevő diákok személyes fejlődéséhez, miközben az értékek mentén történő tudatos kapcsolatépítés fontosságára is ráirányította a figyelmet.