Olvasási idő: 7 perc
A Románok és magyarok a közös múlt tükrében sorozat ötödik eseményét március 31-én rendezték meg a Mathias Corvinus Collegium (MCC) kolozsvári székhelyén. A beszélgetés az Erdély politikai modernitásának kezdeteit meghatározó alapdokumentum, a Supplex Libellus Valachorum újragondolását tűzte ki célul.
A szélesebb közönségnek szánt tizenegy előadásból álló eseménysorozat összehasonlító és kiegyensúlyozott nézőpontból kívánja vizsgálni Románia és Erdély történelmének vitatott kérdéseit. A kezdeményezés lényege, hogy román és magyar történészeket ültet egy asztalhot, kezdeményez közös párbeszédet, hogy tudományos igényességgel elemezzék azokat a témákat, amelyek a két történelmi hagyományban hosszú időn át eltérő értelmezéseket kaptak. A sorozat kurátora és moderátora Marius Turda történész, az Oxford Brookes University professzora.
A meghívott vendégek – dr. Hegedűs Nicoleta, a Román Akadémia George Barițiu Történeti Intézetének kutatója; dr. Valer Simion Cosma történész, antropológus, a nagyszebeni Lucian Blaga Egyetemi Könyvtár igazgatója, valamint dr. Remus Câmpeanu, szintén a George Barițiu Intézet kutatója – részvételével folytatott párbeszéd megmutatta: a petíció olyan pillanatot jelöl, amelyben az identitás, a történeti érvelés és a politikai követelés először ölt egységes és koherens formát.
A követelések megfogalmazása: egy politikai öntudat születése
A Habsburg-uralom berendezkedése és a görögkatolikus egyház létrejöttét hozó vallási unió után az erdélyi románoknak az uniós diplomák ígérete szerint a római katolikusokéval egyenlő jogokat kellett volna kapniuk. Ezeket az ígéreteket azonban a Diéta ellenállása miatt sohasem váltották valóra. Ebben a helyzetben az erdélyi románok nemcsak sérelmeiket kezdték megfogalmazni, hanem politikai programot is.
A beszélgetés egyik kiindulópontja az volt, hogy a Supplex nem váratlanul tűnt fel, hanem egy már megszilárdult petíciós hagyomány eredménye. Dr. Hegedűs Nicoleta hangsúlyozta, hogy ez a politikai cselekvési forma a román elitek számára központi jelentőségű volt: „A petíció a román nemzeti mozgalom egyik legkedveltebb harci formája volt az érintettek körében.”
Ebben a folyamatban meghatározó szerepet játszik Inocențiu Micu-Klein püspök alakja, aki intenzív petíciós tevékenységbe kezdett, az uniós diplomák ígéreteinek teljesítését sürgette, és követeléseit fokozatosan terjesztette ki a klérus jogaitól az egész román nemzet jogaira: a románok római eredetére, ősiségére és erdélyi számbeli fölényére hivatkozva.
Micu-Klein nem csupán követeléseket fogalmazott meg, hanem egy olyan érvelési mintát honosított meg, amely az egész későbbi diskurzust meghatározta. „Ő volt az első, aki ezeket az eszméket politikai érvként, politikai fegyverként alkalmazta” – mutatott rá dr. Hegedűs Nicoleta.
A latinság, az ősiség és a számbeli fölény ettől fogva nem pusztán identitáselemek, hanem a jogkövetelés eszközei. Egy olyan kollektív öntudat körvonalazódik, amely politikai hangot kap, még ha a nyelv és a fogalmi keretek a kor szemléletét tükrözik is.
„Nemzet”, „tolerancia” és az elismerésért folytatott küzdelem
A vita jelentős részét a fogalmak tisztázása töltötte ki. Az olyan szavak, mint a „nemzet” vagy a „jogok”, nem azt jelentették, amit ma értünk rajtuk.
Dr. Hegedűs Nicoleta így magyarázta ezt: „A középkori nemzetek nem azonosak a modern nemzetekkel.” A 18. századi Erdélyben a „nemzet” politikai kategória volt, amelyet a kiváltságokhoz való hozzáférés határozott meg, nem a nyelv vagy a kultúra. A románok ekkor még nem egyéni modern jogokat követeltek, hanem azt, hogy az elismert nemzetek sorába kerülhessenek. Az egyik legfőbb igény éppen a „megtűrt” státus megszüntetése volt: „Az első követelések egyike az volt, hogy ne nevezzék a románokat toleráltaknak, be nem fogadottaknak, hanem tekintsék őket polgároknak”.
Ez a változás inkább szimbolikus, mint jogi természetű volt – mégis mély szemléleti átalakulást tükröz: az identitáshoz tapadó szégyen helyét fokozatosan a felháborodás és a követelés foglalja el. Ebben az értelemben a Supplex azt a pillanatot jelöli, amelyben az identitás nyíltan politikaivá válik.
Hogyan működött a rendszer, és miért utasították el a Supplexet?
Bár a petíció megalapozottan érvelt, és a birodalmi mechanizmusokban járatos emberek fogalmazták meg, mégsem érte el célját. Dr. Remus Câmpeanu szavaival: „Egyenlő jogokat követeltek a privilegizált nemzetekével […] Nos, ezt nem kapták meg.”
A magyarázat a korabeli politikai rendszer működésében rejlik. Ahogy dr. Câmpeanu bemutatta, a petíció útja hosszú és intézményi szűrőkkel teli volt: „A petíció így haladt: udvari kancellária, államtanács, császár […] aztán Diéta.” A végső döntés az erdélyi Diétáé volt, amely elutasította a kérelmeket, arra hivatkozva, hogy azok veszélyeztetik a fennálló rendet: „nem lehet veszélybe sodorni az erdélyi alkotmányos rendszert.”
Ez a bürokratikus út megmutatja, milyen mechanizmusok működtek egy-egy petíció benyújtásakor: a követeléseket minden intézményi szinten újraértelmezték, és az eredmény kevésbé az érvek erejétől, inkább az érintett szereplők politikai egyensúlyától függött. Dr. Câmpeanu megjegyezte: „Nyilvánvaló, hogy az eszméket közösen vitatták meg, magát a petíciót, a technikai részeket, pedig valaki bentről fogalmazta. Ez egyértelmű, hiszen minden protokolláris normát, jogi megszólítási szabályt, az érvelés és a következtetések rendjét, a kor szellemének megfelelően maradéktalanul betartja.”
A Supplex így közvetlen célját tekintve kudarcot vallott, mégis feltárta az erdélyi politikai rendszer strukturális korlátait és a benne feszülő ellentmondásokat.
Társadalmi sokszínűség és identitásépítés
A vita rámutatott az egyoldalúan áldozatközpontú történelemszemlélet veszélyeire is, jelezve, hogy a korszak erdélyi társadalma nem redukálható egy homogén, kizárólag jobbágysorban élő közösség képére. „A század nem fekete-fehér, ahogy a hagyományos történeti narratíva vagy diskurzus lefestette. Nem voltunk teljesen jobbágyi nemzet” – fogalmazott dr. Câmpeanu.
Bár a népesség többsége, más társadalmi csoportokhoz hasonlóan, jobbágysorban élt, már léteztek differenciált rétegek: román nemesség, privilegizált klérus, különleges státusú csoportok, köztük a határvédelem keretein belül élők. A társadalom tehát sokszínűbb volt a hagyományos narratíváknál, és ez a sokszínűség nem a Habsburg-uralom eljöttével keletkezett, hanem korábbi gyökerekkel rendelkezik, ami árnyaltabb olvasatot tesz szükségessé.
Ugyanakkor dr. Valer Simion Cosma rámutatott: a latinság gondolatát birodalmi közegben tudatosan használták fel, éppen azért, mert az európai korabeli diskurzussal kompatibilis nyelvet kínált: „Azért működött, mert a latinságukra összpontosított […] és nagyon jól illeszkedett a birodalmi propagandához.”
A sorozat tanulsága: a Supplex Libellus Valachorum nem csupán követelések dokumentuma, hanem identitásépítésé is. Azt a pillanatot jelöli, amikor az erdélyi románok megkezdik önmagukat törvényes politikai szereplőként meghatározni és bemutatni, még ha ennek elismerése váratott magára.
