Olvasási idő: 3 perc
Csíkszeredában, Kolozsváron, Sepsiszentgyörgyön és Szatmárnémetiben mesélt a 8126 méter magas gyilkos hegy, a Nanga Parbat sikeres megmászásáról Varga Csaba nagyváradi születésű hegymászó október végén. Az MCC képzési központjaiban megrendezett teltházas előadásokon filmes beszámolót is megtekinthettek a résztvevők.
Az előadó eddig hat 8000 méter feletti csúcsot teljesített oxigénpalack felhasználása nélkül, így ő a legtöbb nyolcezres csúcsot meghódító, élő magyar hegymászó. Varga Csabának számos kihívással kellett megküzdenie expedíciója során, többek között az erős széllel, a hideggel, a több mint 4000 méter szintkülönbséggel az alaptábor és a csúcs között, a hegy meredekségével, valamint egy lengyel társának elvesztésével. A hegymászás nem egy könnyű feladat – árulta el az alpinista. Egy csúcs meghódításához legalább egy évvel előtte el kell kezdeni az edzést. A közönség érdeklődésére az előadó elmesélte, hogy milyen gyakorlatok és technikák alkalmazásával készül fel az embert próbáló expedíciókra.
Az eseményen az előadó megemlékezett két elhunyt hegymászó barátjáról is, Győrffy Ákosról és Suhadja Szilárdról, akik expedíció során vesztették el életüket. A továbbiakban filmes beszámolón tekinthették meg a résztvevők a veszélyes küldetés részleteit. A Nanga Parbat ,,gyilkos hegy” elnevezése német és osztrák alpinistáktól származik. 70 éve történt az első sikeres meghódítása, július 1-jén. Varga Csaba egy nap késéssel, július 2-án teljesítette sikeresen az expedíciót.
A beszámoló végén számos kérdés érkezett a közönség soraiból. Többek között arra voltak kíváncsiak a hallgatók, hogy milyen tanulságot von le a hegymászó egy sikeres expedíció után. Varga Csaba úgy véli, a hegymászás megtanít a fegyelemre, az egymás és a hegyek iránti tiszteletre és az élet értékelésére. Az alpinista szerint az az ember, aki sikeresen teljesít egy ilyen akadályt, spirituálisan feltöltődik, és teljesen másképp szemléli a világot. Végezetül terveiről számolt be az előadó, elmondta, hogy még néhány évig biztosan szeretné folytatni a hegymászást, és bízik abban, hogy jövőre egy újabb sikeres expedícióról fog beszámolni.